EgészségMezőberény

BioCleaning

Antiallergenizáló Biotakarítás

Startup vállalkozásom egy eddig kielégítettlen szegmenst célozott meg, az allergiások számámra nyújtott környezettudatos, a legkisebb emisszióval működő takarítási formát.

Folyamatunk során kiiktattuk a papír minden formáját, újrahasznosított műanyagokkal dolgozunk, valamint csak 100%-ban természetes alapanyagból gyártott tisztítószert alkalmazunk.

Miért lettél vállalkozó?

Önmegvalósítás miatt, ami beosztottként nem sikerülhetne.

Allergiásként nekem is meg kell küszködnöm egy élhető otthonért, ezt sikerület elérnem, és ebből kiindulva szeretnék segíteni sorstársaimon, mindezt a környezetvédelemmel összefonva. A legnagyobb motiváció az amikor a munka végeztével egy újabb elégedett vevőt tudhatok magaménak.

Milyen termékekkel, szolgáltatásokkal foglalkozol?

Nagyon sok cég foglalkozik takarítással, viszont a legtöbben olyan ekcémát és egyéb bőrbetegségeket előidéző tisztítószert alkalmaznak ami nem csak káros az egészségre de a környezetet is rendkívül szennyezi. Már a géppark megvásárlásakor fő szempont volt, hogy ne kelljen a gépélettartam alatt porzsákokat, szűrőket vásárolni bele, ami szintén környezetszennyező. Bármelyik szolgáltatásunkba kérheti a vevő az élőtakarítást, amivel nemhogy elpusztítjuk a mkrobákat, hanem hasznos mikrobiommal tisztítjuk meg az otthonukat, ami egyben az immunrendszert is erősíti.

Mire vagy büszke vállalkozóként? / Miért vagy büszke a vállalkozásodra?

A munka elvégeztével a legnagyobb büszkeségre adó oké maga a vevő arcán húzódó széles mosoly. Ennél többre nincs is szükség, hogy lássuk, a munkánkkal maximálisan meg van elégedve. Büszkék vagyunk, hogy képesek voltunk környezettudatossá tenni egy olyan iparágat ahol még nincs széles körben elterjedve a könyezetvédelem. Az egyik mérföldkő a cégem életében, 2020.06.05-én megrendezendő akciónk, egy jelképes fa elültetése, egybekötve Mezőberény város megtisztítása a szeméttel, mindezt a környezetvédelem világnapján.

Hogyan segítik digitális, online eszközök a vállakozásod működését?

A facebook és az instagram valamint a weboldal a legalapabb amit ma egy vállalkozás használathat. Az online bejelentkezés valamint az online számlázással is megkönnyítjük a mindennapokat. Telefon nélkül elképzelhetetlen lenne tartalmakat készíteni a munkánk során.