ÉpítőiparSzékesfehérvár

PHB Mesterünk kft

Családi házakat építünk elfoglalt embereknek

Mi az álmokat faragjuk meg téglából, és öntjük ki betonból. Ki ne szeretne egy családi házat? Sokan, de csak kevesen mernek róla álmodozni is akár. De ha valaki álmodni mer, akkor azt tegye velünk, és sokkal előbb lesz passzív háza, mint azt bármikor gondolni merte volna! Nem engedjük , hogy hozzá nem értők lebeszéljék róla! Tudom, nehezen hihető, hogy a fűtési szezon mikuláskor kezdődik, de hát ez van! Ha feltesszük a napelemeket is, akkor aztán olyan zöld lesz a ház, hogy még! Tudtad, hogy egy passzívház 10 évig elvan annyi energiával, mint egy jobb építésű, energiatakarékos épület? Pedig de! A mi építtetőink tudják, és éppen ezért sorban állnak, hogy nekik is passzívházat tervezzünk. Idén 29 éve dolgozunk családi keretek között, úgy, hogy már a második generáció is komoly részt vállal a termelésben. Idősebbek és fiatalabbak is dolgoznak velünk, így folyamatosan tudunk tanulni, megújulni. Ami házaink közül jópár megkapta. a darmstadti passzívház minősítést, és most is több ilyen épül. Nálunk nem csak kékgalléros munkatársak, hanem igazi melósok, de mérnökök is dolgoznak egyazon cél érdekében:minél jobb házat építeni az elfoglalt embereknek, akik nem akarnak a kőműves sarkában állni!

Miért lettél vállalkozó?

Én kőműves akartam lenni, mert anyukám semmitől nem tartott, csak a kőművestől, akit nem volt egyszerű 1970-ben a házunkhoz odarendezni! Olyan járókában nőttem fel, ami fölül lebontották a házat, majd újra felépítették. Szóval, a kőműves nagyhatalmú embernek tűnt., és izgalmas volt a munkája. Ötödikben elintéztem az ofőnél, hogy igazolással a pénteken érkező kőműveseknek az első perctől segíthessek a garázsunkat falazni. Végül építész lettem a család megnyugtatására, de a malterszagot jobban szeretem, mint az iroda levegőjét. Így kivitelező építész lettem! Idén már nagypapa leszek, és a feleségemmel, fiammal közösen dolgozhatok, pedig még csak 51 éves leszek!

Milyen termékekkel, szolgáltatásokkal foglalkozol?

Egyszerűen passzívház! Emi egyszerű, ne bonyolítsuk. Ezért erről írtam egy könyvet is, hogy hogyan érdemes egy passzívházépítésbe belefogni. Érdekes, a családanyák erre a legfogékonyabbak, úgyhogy ezt a könyvet tulajdonképpen konyhanyelven írtam meg, csak semmi hókusz-pókusz! Megtervezzük, megépítjük, mindezt többnyire saját munkatársakkal.

Mire vagy büszke vállalkozóként? / Miért vagy büszke a vállalkozásodra?

Hogy többször felálltunk, és mindíg sikerült megújulnunk, egy olyan környezetbarát termékkel, ami szerintem jobb, mint az elektromos autó! Nincs kémény, kicsi a fogyasztása, és messze megelőzi a korát, annyira energiatakarékos, és már nem is drágább, mint egy normál épület! az ökológiai lábnyoma a lehető legkisebb. És mindehhez már közel 30 év tapasztalat is járul, úgy, hogy egy modern, piacvezető, kívánatos termékkel foglalkozhatunk! A legjobb pedig, hogy a régi beidegződések után a melós kollégák is egyre izgatottabbak, hogy sikerült-e jobb légtömörséget , huzatmentességet mérnünk egy új épületnél!

Hogyan segítik digitális, online eszközök a vállakozásod működését?

Ohh, hát ez egy külön sztori! A covid elején március 16.-án mindenki bejött az irodába, elbúcsúztunk majd 2,5 hónapra, és távolról dolgoztunk. Az építésvezetők online dolgoztak, mert veszélyeztetettek voltak, de én mint vezető mérnök fotóztam nekik egy google fotóalbumba. Az építési hibákat a BauApp szoftverrel gyűjtjük. Az e-napló eleve online. Mindenkinek van saját mailcíme, és Telekom mobilinternetje az okostelefonon. A teherautós kolléga is mailen kapja az utasításokat. E számlázunk, és minden tervet felhőben tartunk. A statikus mérnök, a gépész, villamos tervező eleve mindent távmunkában csinál, azaz nem is kell bejönniük az irodába. A honlapról ne is beszéljünk, mert az szállítja az érdeklődőket! Még vírus idején is. A passzívház úgy látszik, szexi!