OktatásAlbertirsa

Koczka Éva

coaching, tréning, szupervízió

Szerencsés ember vagyok, mert azzal foglalkozom, amit szeretek. Több mint egy évtizede coachként és szupervizorként, mestertrénerként, azaz csoportos és személyes fejlesztőként, támogatóként segítem a hozzám fordulókat. Ügyfeleim körébe azok tartoznak, akik elakadtak valamiben, ami lehet munkával, vezetéssel és magánélettel kapcsolatos. Azokkal dolgozom, akik fejlődni akarnak, és a megoldásokat keresik.

Pártatlan segítőként vagyok jelen a közös munkánkban. Az én feladatom, hogy biztosítsam azt a bizalmi légkört, ahol Ön őszintén kimondhatja a gondolatait, érzéseit, a félelmeit és vágyait. Teljes elfogadással és őszinteséggel fordulok Ön felé.

Támogatni tudom Önt a céljai pontosításában, a cselekvési program megtervezésében és annak eredményes végrehajtásában. Tematikusan vezetem végig ezen a folyamaton, segítem, motiválom Önt, hogy önmaga legjobbja lehessen. Legfőbb célom, hogy a lehető legjobb teljesítmény elérésére ösztönözzem, mert érdekel az Ön sikere.

A válaszok mindenkiben ott vannak, így Önben is, melyeket együtt keresünk meg. Abban lehetek segítségére, hogy találkozásaink során segítem felszínre hozni személyisége rejtett tartalékait, és azokat az életminőségét javító megoldásokat, melyek kulcsa az Ön kezében van.

Miért lettél vállalkozó?

Megvan hozzá a kellő önfegyelmem, motivációm, hogy anélkül is dolgozzak, hogy bárki irányítana. Szeretek tanulni, szeretek dolgozni. Rajtam múlik, hogy mit hozok ki magamból. Az ügyfeleimhez történő kapcsolódás is első lépcsőfokban történik, közvetítő nélkül. Szeretem megélni ezeket a folyamatokat.

Milyen termékekkel, szolgáltatásokkal foglalkozol?

Rendszerszemléletű coach vagyok. Bár külön-külön tanultam life-, business- és vezetői coachingot is, egy ember nem csak magánember, nem csak vezető, fodrász, vagy bármely szakma képviselője; az Ember ez mind együtt, így egész. Ha elakadása van, élete minden területét befolyásolja, ha élete egy területén sikerül javítania, a többin is javít. Ezt képviselem coachként, szupervizorként és a tréneri munkámban.

Élvezettel fedezem fel az emberek erősségeit, és mutatom meg azt a tükröt, amiben ezeket meg is látják. Nagy öröm, amikor segíthetek, hogy önmaguk legjobb verzióját megtalálják és megéljék.

Az élethosszig tartó tanulásra nem csak szólamként tekintek, örömmel tölt el, amikor újabb és újabb tudáshoz jutok.

Én mindezekkel együtt érzem magam teljesnek.

Mire vagy büszke vállalkozóként? / Miért vagy büszke a vállalkozásodra?

Legnagyobb sikerem önmagam változása. Ez a folyamat még tart, így mindig van újabb célom. A vállalkozásom beindítása eleinte okozott kis feszültséget. Ma már nem kell hirdetnem, mert az ügyfeleim a hirdetőim.

Néhány visszajelzés: "Évával a munka során olyan rejtett nézőpontokat sikerül előcsalni belőlem (és nem ő mondja meg a tutit!), amit korábban észre sem vettem volna. Komplex módon sikerül együtt gondolkodva megérteni gondolatokat. El tudtam engedni dolgokat, koncentráltabban tudtam haladni a céljaim felé.”

"A mai rohanó világban meg kell vagy meg akarunk felelni mindenféle elvárásnak. Másik autó, nagyobb, márkásabb, lakás, ház. Az én véleményem, ha néha megállsz és körbe nézel, rájössz, hogy a legtöbb dolog körülötted kreált, társadalmi elvárás, nem igazi szükségleteid. Hogy megtaláld, mire vágysz igazán, kilépj a mókuskerékből, az nem olyan egyszerű. Segítség kell, hogy el tudj indulni ezen az úton, és rajta is maradj.”

Hogyan segítik a digitális, online eszközök a vállalkozásod működését?

Bár a fizikai jelenlét nekem szimpatikusabb, az online-tér rendkívül hasznos segítség. Online-konzultációk segítik a távolság léküzdését, időt takarítunk meg vele.