OktatásBudapest XIII.

TITITÁ Táncműhely

Néptáncoktatás

Párommal több mint 10 éve foglalkozunk néptáncoktatással Budapesten és környékén, kifejezetten a kezdő, illetve újrakezdő szintű felnőttekre koncentrálva, akik munka, család mellett, a magyar népi kultúra iránti érdeklődésből vagy akár sportolási céllal vágnak bele a táncba.

A magyar néptánc alapjaiba betekintést nyújtó, kezdő szintről induló tanfolyamainkra szeretettel várunk minden érdeklődőt, fiatalokat és idősebbeket egyaránt, hiszen a próbák nem csak a tánctanításról, hanem a közösségépítésről is szólnak.

Miért lettél vállalkozó?

Néptáncolni, illetve táncot oktatni sokáig egyfajta szívszerelem volt, de felismertük, hogy úgy tudunk többekhez, a legszélesebb érdeklődő közönséghez eljutni, ha a sokak által talán kicsit zártnak tűnő néptáncos világot az érdeklődő felnőttek számára is kinyitjuk. Mivel a gyermekek általában iskolai, együttesi keretek között tanulnak néptáncolni, mi más utat kerestünk: egyéni vállalkozás keretében, mindenki számára nyitott, szabadon látogatható tanfolyamokon vezetjük be az érdeklődőket a magyar néptánc alapjaiba.

Hisszük, hogy a magyar néptánc és a tánc öröme egyaránt ad közösségi, zenei és mozgásélményt, melyet minél hitelesebben, alaposabban, türelemmel és szeretettel szeretnénk a tanítványainkkal megismertetni.

Milyen termékekkel, szolgáltatásokkal foglalkozol?

Fő profilunk a kezdő és újrakezdő szintű felnőttek néptáncoktatása. Tanárként igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, hogy a hozzánk érkezők valóban kezdő szintű táncoktatást kapjanak, részletes magyarázatokkal, rendszerszinten, lépésről lépésre megismerve a magyar néptánckincset. Így kezdő tanfolyamainkon nem is rögtön a konkrét tánctanulással kezdünk, hanem megismertetjük a magyar néptánc alaplépéseit, motívumait, a Kárpát-medence különféle tájegységek táncainak és népzenéinek gazdagságát, majd erre építve tanítjuk a legnépszerűbb táncházi páros táncokat, valamint a férfiaknak a legényeseket. Tanfolyamaink azoknak szólnak - korosztálytól függetlenül -, akik értő módon, türelemmel végigvitt tánctanulást keresnek, közösségben zajló, mégis személyre szabott formában a kezdőtől a haladó szintig.

Mire vagy büszke vállalkozóként? / Miért vagy büszke a vállalkozásodra?

Büszkék vagyunk rá, hogy Budapesten, a különböző néptáncos rendezvényeken, táncházakban nagyon nagy számban találkozhatunk a tanítványainkkal, akik mind a mi kezünk alatt ismerkedtek meg a magyar néptánccal, s immár önállóan tudnak táncolni, mulatni az élőzenére. A folyamatosan teltházas tanfolyamok és a rengeteg visszatérő, és felmenő rendszerben nálunk tanuló "diákunk" a legjobb visszajelzés arra, hogy munkánkra igény van, és személyesen is kötődnek hozzánk, hiszen a közösségépítés is fontos része az oktatásunknak, melyet épp ezért aposztrofálunk "táncműhelyként". Sokszáz sikeres, lelkes tanítványunk által, leginkább a szájmarketing révén történő ismeretség folytán immár minket ajánlanak az egyik legtöbbször, ha valaki Budapesten kezdő szintű néptánctanítást keres.

Hogyan segítik a digitális, online eszközök a vállalkozásod működését?

A zárt néptáncos világból segített számunkra kitörni az internet és az internet adta lehetőségek. Tanítványaink jelentkezését, az óra előtti regisztrációt online felületen kezeljük, tanfolyamaink meghirdetését pedig a közösségimédia-felületeink révén a szűk táncos közegnél sokkal szélesebb körben tudjuk megtenni. A karanténidőszak alatt online néptáncórák tartásában segítettek számunkra a digitális eszközök, platformok.

Mivel vállalkozásunk növekszik, tanfolyamaink iránt egyre nagyobb az érdeklődés, és szeretnénk kiterjeszteni működésünket az online oktatással is, így a későbbiekben szeretnénk még jobban kiaknázni az online felület adta lehetőségeket.