EgészségBudapest III.

Edződ megérkezett!

Házhoz menő edzések: gyors és sérülésmentes fejlődés

Küldetésünk, hogy a lehető legmagasabb szakmai színvonalú személyi edzéseket tartsuk ügyfeleinknek saját lakásukon vagy közösen egyeztetett helyszínen, a nekik leginkább megfelelő időpontban. Közös munkánk első lépése egy Magyarországon egyedülálló, a gyógytornász partnerünk által kidolgozott módszeren alapuló részletes állapotfelmérés. Ennek során alaposan megismerjük ügyfelünket és felderítünk minden olyan tényezőt, mely testtartására, mozgására és ezeken keresztül sportbeli teljesítményére hatással lehet. Ezt követően tudjuk megtervezni és 100 %-ban egyénre szabni edzéseit, melyek mindig az éppen neki való és egyben számára leghasznosabb gyakorlatokból állnak össze aktuális edzettségi szintjének megfelelően. Ez garantálja, hogy rengeteg időt megspórolva, felesleges utazgatás és szükségtelen kitérők nélkül, nyílegyenesen haladhat kitűzött célja felé. Dietetikusunk szintén rendelkezésre áll, hogy egyénre szabott, változatos étrenddel támogassa az edzésfolyamatot.

Miért lettél vállalkozó?

A jogi pályán eltöltött 10 év után új kihívásokat kerestem. Mivel a sport mindig is életem része volt, elhatároztam, hogy ezen a területen mélyítem el tudásomat azért, hogy mások életét is jobbá tegyem általa: erősebbek, egészségesebbek és boldogabbak legyenek akik felkeresnek. Szeretném, ha csapatunk közreműködésével minden ügyfelünk minél tovább élvezhetné a fájdalommentes mozgás örömét!

Milyen termékekkel, szolgáltatásokkal foglalkozol?

Komplex mozgásszervi és kötőszöveti állapotfelmérés

Házhoz menő személyi edzések

SMR, flossing, kinesiotape, masszázs és egyéb manuális technikák

Táplálkozási tanácsadás és étrendtervezés

Mire vagy büszke vállalkozóként? / Miért vagy büszke a vállalkozásodra?

Csapatunk tagjai magasan képzett gyakorlati szakemberek. Éles szemünk és következetes logikánk előtt nem marad rejtve diszfunkció: feltárunk és segítünk kijavítani mindent, ami a minőségi mozgás útjába állhat, szükség esetén pedig gyógytornász segítségét is igénybe vesszük ehhez. Hosszú távon gondolkodunk, így sérülésmentes és biztonságos fejlődés vár mindenkire, aki minket választ anélkül, hogy a rosszul megválasztott gyakorlatanyag vagy intenzitás később megbosszulná magát!

Hogyan segítik a digitális, online eszközök a vállalkozásod működését?

Felületeinken rengeteg tartalmat teszünk közzé mindannyian - edzők, gyógytornász, dietetikus - azért, hogy edukáljuk a testedzés és diéta iránt érdeklődőket, akik így már nem a női magazinok kliséi szerint fognak majd gondolkodni ezen témákban.

A közösségi média erejét használjuk annak érdekében, hogy minél több emberhez eljussunk.

Szolgáltatásunk szükség esetén az online térbe is áthelyezhető: onnantól, hogy a személyes állapotfelmérés megtörtént ügyfelünkért akkor is teljes felelősséget tudunk, merünk vállalni, ha edzése digitális eszközök segítségével zajlik.