KézművesSáránd

DekHArt

Kézműves ajándéktárgyak

Gyerekkorom óta érdekel a művészet. Számos kézműves tevékenységet ki is próbáltam, így ismerkedtem meg a dekorgumi formázással, a Brasil Fofucha technikával. Kezdetekben, csak magam szórakoztatására, majd ajándékba készítettem az ismerőseim számára, mára már a vállalkozássá nőtte ki magát.

A vállalkozói engedélyemet 2018 áprilisában váltottam ki. Volt egy tudás a kezemben, ami eddig hobbi volt. (Titkon mindig reméltem, hogy egyszer több lesz, mint kikapcsolódás az iskolai hétköznapok után.) Most kicsit tovább kellett gondolni. Sok pozitív visszajelzés érkezett a munkadarabjaimmal kapcsolatban. A családom és a barátaim támogatása adta a kezdeti lendületet. Hamar rájöttem, hogy ez embereknek szüksége van ez egyedire, a kézműves termékre, olyan dolgokra, melyek szívvel lélekkel készülnek és egy pillantás alatt is örömet tudnak okozni a szürke hétköznapokban. Sokan nem tulajdonítanak értéket a kézműves termékekben, azonban azt tapasztalom, hogy a munkadarabjaim, azok számára is egy kis kincs, akik eddig nem láttak különbséget a tömegcikk és az egyedi között.

Miért lettél vállalkozó?

Kezdetben azt gondoltam, hogy a kézműves tevékenységemmel a tanítói fizetésemet szeretném kiegészíteni. Majd egy lakhelyváltozás miatt munkanélkülivé válltam. Ekkor a család és barátok biztatására alapítottam meg a vállalkozásomat. Mindig is tudtam, éreztem, hogy vállalkozó leszek, de hogy milyen tevékenységgel és hogyan, azt nem tudtam. Az alapításkor a célom az volt, hogy megkeressem azt a bevételt, amit az általános iskolai tanításomért kaptam. Most először érzem azt az életemben, hogy kitartó, lelkiismeretes munkával haladok előre a céljaim felé.

Milyen termékekkel, szolgáltatásokkal foglalkozol?

A Brasil Fofucha technikával készítem munkadarabjaimat. Legfőbb alapanyagom a dekorgumi és a hungarocell. A dekorgumi egy sík habgumi lap, mely hő hatására formázhatóvá válik, ezt a tulajdonságát kihasználva lesz a síkból térbeli alakzat.

A felhasználási lehetőségei határtalanok. Készítek használati tárgyakat, díszeket, mesefigurákat, babaköszöntőket, virágokat, de a fő termékem a fotóról készült, egyedi dekHArt babák, melyet a leendő tulajdonosaikról mintázok.

Jó érzés viszont látni az emberek arcát, amikor a babáimban magukat vélik felfedezni. Ezeket a figurákat, nem csak kapni, adni is jó. Igyekszem készítés közben élettel tölteni a figuráimat, mely a megajándékozott dolgos hétköznapjait színesítik minden alkalommal, amikor rápillantanak.

Mire vagy büszke vállalkozóként? / Miért vagy büszke a vállalkozásodra?

Kezdetekben lépten nyomon le akartak beszélni a saját vállalkozás indításáról. Hogy féltettek a csalódástól, vagy irigyek voltak, mert mertem változtatni?...ma sem tudom. Ezek az emberek méginkább arra motiváltak, hogy azért is megmutatom, mert nem hisztek bennem. Fontos megjegyeznem, azokat a családtagjaimat, barátaimat, akik biztattak, motiváltak, lökdöstek előre, amikor visszafelé léptem volna.

Nem utolsó sorban jegyezném meg a megrendelőim, kedves és biztató szavait, mellyel az elkészült munkadarabok átvétele, átadása után kerestek meg. Munkadarabjaimmal, azok az emberek számára is jelentőssé válik az egyedi, kézműves termék, akiknek az korábban nem képviselt értéket.

Hogyan segítik a digitális, online eszközök a vállalkozásod működését?

A megrendeléseim 90%- a online folyamaton keresztül megy végbe. A kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás, kommunikáció, fotók átküldése a készítendő alanyról, visszacsatolás az elkészült munkadarabról, majd a postázás. Mind telekommunikációs eszközök segítségével valósul meg, már a kezdetektől fogva. Más kézművesekkel ellentétben én nem járok piacozni, hisz annyira személyreszólóak a munkadarabjaim, hogy más módon nem is lehetne ezt a tevékenységet lebonyolítani. A megrendelőimmel, folyamatos a kapcsoltattartás a készítés közben. Szoktam mondani, hogy közösen alkotunk. Így a "közös" munka során barátságok is alakultak már ki. Sokkal többet kapnak, mint magát a terméket.