OktatásSomogyvámos

Érdemes Élet

A fejlődés és problémamegoldás elveinek alkalmazását tanítom

Az Érdemes Élet valójában:

A MÉLY MEGÉRTÉS MÓDSZERTANA

Az emberi természetünk egy törvények által működő rendszer. Logikus, hogy ennek ismerete szükséges minden probléma jó megoldásához. Ez a legfontosabb eszközünk – ha nem jól használjuk, lehúz és baj okoz, ha megértjük, akkor felemel, mert nagy mértékben megnöveli a hatékonyságunkat.

Ebben tudok segíteni, hogy miként lehet a fejlődésed által a problémáidat mélyebben, és ezáltal sokkal teljesebben megoldani, az életben jobban érvényesülni, kevesebb feszültséggel élni, egészséges, kiegyensúlyozott hozzáállást kialakítani, a kapcsolataidat jobban kezelni, és a hivatásodban magadra találni.

Az Érdemes Élet rendszere rámutat, hogy milyen alapelvek, szempontok szerint nyerhetsz olyan rálátást a problémáidra, hogy összeálljon a hiányzó kép a megoldáshoz, és biztos tudással áld meg, hogy minden körülmények között ura lehess a helyzetnek.

Miért lettél vállalkozó?

A célom az, hogy elérhetővé tegyem a fejlődésnek és a probléma megoldásnak az emberi felfogás természetéből következő, logikus folyamatát, mely által megérthetjük a belső működésünket, és elkezdhetjük a belső és külső problémáinkat szisztematikusan és sikeresen megoldani.

Milyen termékekkel, szolgáltatásokkal foglalkozol?

Tanácsadás - online és személyes

- probléma megoldás

- fejődés

- kapcsolatok

- munka, hivatás

- vezető képzés

Oktatás, képzések

- Önfegyelem fejlesztése online képzés

Könyv írás

- Intelligens Gyógyulás könyv